fbpx

Kerülj képbe egész évben!

keruljkepbe

Kerülj képbe egész évben!

Az év minden napján azon dolgozunk, hogy az autizmussal érintett gyermekek és családjaik mindennapjait gördülékennyé tegyük, hogy lehetőségük legyen élményekkel gazdagodni, tapasztalatokat gyűjteni, a világ megnyíljon, kinyíljon előttük. Ez egy állandó törekvés, egy folytonosság, ami szüntelenül hajt minket előre nap, mint nap. Mégis van az évben egy olyan időszak, amikor az átlagosnál nagyobb igyekezettel tesszük a dolgunkat. 

Minden év áprilisában azt szeretnénk elérni, hogy minél több ember, minél több figyelemmel forduljon az autizmussal élők nehézségeire. Ennek érdekében indítottuk el Kerülj Kékbe kampánysorozatunkat, melynek első állomás a 2019-es Csordultig Jótékonysággal kezdeményezésünk volt. Ezt követte a 2020-as év aktivitása, 2021-ben pedig egy új irányba indultunk, új perspektívában folytattuk figyelemfelkeltő, érzékenyítő kampányunkat. Célunk nem az autizmus állapotának bemutatása volt, sokkal inkább a közös jegyek, jelképek kiemelése, mint például a kék szín vagy a puzzle forma. Így ezek a motívumok voltak a kampány központi elemei, melyet 12 hazai kortárs fotográfus különleges munkái tettek láthatóvá és kézzel foghatóvá. 

A Kerülj kékbe, Kerülj képbe fotókiállításunk tavaly az Autizmus Világnapjától kezdődően  (április 2.), a járványügyi helyzetre való tekintettel elsőként virtuálisan volt megktekinthető, majd később lehetőségünk nyílt valós kiállításra invitálni az embereket, hogy közvetlen közelről láthassák egy-egy fotó miként mutatja meg a bezárkózás szelíd szépségét vagy a képekből készült egyedi puzzle-ök miként jelenítik meg a rész egésszé alakulását. A kiállítás 3 héten keresztül volt megtekinthető mely idő alatt, a látogatók adományai 45 órányi plusz terápiával segítették a Központunkba járó gyermekek fejlesztését. 

A 12 csodálatos fotó a kiállításon megjelent méretben és nyomatban továbbra is elérhető Alapítványunknál. A 2022-es év minden hónapjában bemutatunk egy alkotást, mely lehetőséget ad számunkra, hogy egész évben kékbe kerülhessünk együtt, közösen. 

A fotók mindegyike megvásárolható, mely összeggel az Alapítvány munkája és a gyermekek fejlesztése támogatható.

Kerülj kékbe, kerülj képbe velünk Te is!