fbpx

Hálásan köszönjük az adó 1% felajánlásokat!

2023_adi1_koszonjuk_web

Hálásan köszönjük az adó 1% felajánlásokat!

Hálás Köszönet azoknak, akik 2023-ban a Kis Lépések Alapítványt választották és jövedelemadó bevalláskor adójuk 1% -át az autizmussal élő gyermekek ellátására ajánlották fel..

Az idei évben támogatóink felajánlásával, összesen 1.098.204 Ft-tal segítették Alapítványunk munkáját és ezzel az érintett gyermekek fejlesztését.

Terápiás Központunkban az elmúlt 5 évben, közel 15.000  fejlesztő óra valósult meg.  

Állandó céljaink között szerepel, hogy a gyermekek fejlődését minden szempontból a leghatékonyabban tudjuk támogatni. Ehhez nemcsak szakembereink folyamatos képzése, hanem a megfelelő tanítási környezet kialakítása is elengedhetetlen, valamint a szülők és szakemberek közötti rendszeres kapcsolattartás, szoros együttműködés is. Így a legfontosabb feladataink között szerepel, hogy mindezeket megvalósítsuk, megtartsuk, majd tapasztalatainkkal bővítve erősítsük, fejlesszük  ellátórendszerünket. 

Hálásak vagyunk, amiért a támogatások újabb és újabb, kis lépéseket biztosítottak számunkra céljaink elérésében! 

Ezután is igyekszünk mindent megtenni a lehetőségeinkhez mérten azokért, akik hozzánk fordulnak. A segítségnyújtáshoz minden civil szervezet számára, így számunkra is elengedhetetlen az Önök nagylelkű támogatása pl. az 1%-ról történő rendelet, ami az odafigyelésen és pár percen kívül nem kerül semmibe.


Kérjük, a közösségi oldalaink látogatásával kövessék eredményeinket, munkánkat és osszák meg ismerőseikkel, hogy érdemes egy ilyen nemes ügyet támogatni  és  velünk együtt hinni abban, hogy a MÁS, NEM KEVESEBB!

Köszönjük!

Bízunk benne, hogy adományozó körünket tovább bővíthetjük, a jelenlegi támogatóinkat pedig továbbra is velünk maradnak, így kérünk Mindenkit, gondolj ránk a jövőben is!